Alkotások:


LUDVIG ZOLTÁN

   
    1953-ban született Csikóstöttösön. 1971-ben fejezte be Pécsett művészeti iskoláját, ahol grafikát tanult. Már ekkor kitűnt egyéni hangvételű alkotásaival.

    Iskolái befejeztével rendszeres résztvevője lett a regionális és az országos tárlatoknak. Tagja a Művészeti Alapnak, az Osztrák Művészek Szövetségének és a Modern Művészeket Támogató Nemzetközi Egyesületnek. Rendszeres résztvevője a St. Antoni Nemzetközi Művésztelepnek.

    Absztrakt, szürrealista képei egy sohasem volt, mégis bennünk élő organikus „bio-világba” vezetnek, és többnyire a születés, keletkezés folyamatát asszociálják, amelyet a sok szín helyett inkább a tónusokra építő színezés hangsúlyoz. Képeivel valami kollektív tudatalattit mozgat bennünk, valami nagyon régen elfelejtett, sohasem tanult élményt, amelyet mégis mindannyian hordozunk magunkban, az élő anyag ősállapotát, az első sejt minden tudatosságot nélkülöző mohó élni akarását.

    Hazai kiállításokon kívül már külföldön is bemutatkozott. Udine,

St. Pölten, Nürnberg, München után Klagenfurtban is nagy sikert aratott igényes alkotásaival. Németországban már több műve poszteren is megjelent, ami külföldi elismertségét tükrözi.

A festészet mellett reklámgrafikával és belsőépítészettel is foglelkozik.

1999-től szervezője és művészeti vezetője a Nagykanizsa közelében lévő Kendlimajorban évente megrendezésre kerülő nagyhírű Ludvig Nemzetközi Művésztelepnek.


ALIM ADILOV festőművész
ÁRKOSSY ISTVÁN festőművész
BALOGH ERVIN festőművész
BENDA ZOLTÁN festőművész
BIHARI LEVENTE festőművész
BODOR MIKLÓS grafikus és festőművész
BOROS ATTILA festőművész
BUDAI LÁSZLÓ festőművész
BUDAY MIHÁLY festőművész
BURKUS JÓZSEF festőművész
CSALÁDI KRISZTINA festőművész
CSOMOR KATALIN festőművész
DUSZA TIBOR festőművész
ERDÉLYI TIBOR festőművész
F SZABÓ JÁNOS festőművész
FASSEL LOUSA FERENC festőművész
FÜRST JÓZSEF festőművész
FEHÉR KORNÉLIA képzőmművész
FEHÉR MARGIT képzőmművész
GARABUCZY ÁGNES festőművész
GROSS ARNOLD grafikusművész
GULYÁS LÁSZLÓ festőművész
GYŐRFI ANDRÁS festőművész
HERNÁDI PAULA grafikusművész
HORNYIK ZOLTÁN festőművész
HUNYADY GÁBOR festőművész
KABUL ADILOV festőművész
KÁDÁR TIBOR festőművész
KÁRPÁTI JÓZSEF festőművész
KELETI PÉTER festőművész
KORBELY ISTVÁN festőművész
KOVÁCS ERZSÉBET iparművész
KŐSZEGHY VIOLETTA festőművész
LUDVIG ZOLTÁN festőművész
MÁG TAMÁS festőművész
OLÁH LAJOS festőművész
PAPP GÁBOR festőművész
PÓSA EDE festőművész
PINTÉR ISTVÁN PÁL fest?m?vész
RAJCZI ZOLTÁN festőművész
REINHARDT ISTVÁN festőművész
SÓGOR ENDRE festőművész
STRISSOWSZKY SZILÁRD festőművész
SZANTHOFFER IMRE festőművész
SZÁSZ ENDRE festőművész
SZÉCHENYI ISTVÁN festőművész
SZÉCHENYI SZIDÓNIA festőművész
SZEGVÁRI PÉTER festőművész
VÉGVÁRI TAMÁS festőművész
VINCZELLÉR IMRE festőművész
VIZER JÚLIA festőművész
VOJNITS RICHÁRD festőművész
WALTER GÁBOR festőművész
WEGENAST RÓBERT festőművész
ZELJKO HUDEK festőművész
ZOLTAI ATTILA festőművész
ZOMBORI LÁSZLÓ festőművész
Online szállásfoglalás, programok, rendezvények